bLOG

Lehet, hogy nem több időre van szükséged, hanem egy lezárt ciklusra?

van egy különleges szokásunk

Amikor végre lenne egy kis időnk, gyorsan megtöltjük valamivel. Dolgozunk. Takarítunk. Bevásárolunk. Elintézünk ezt-azt. Megnézzük, mi van a kertben. Átnézzük az e-maileket. Telefonálunk. Tervezünk. Szervezünk. És ha mindezzel elkészültünk, akkor keresünk valami mást.

Mintha a semmittevés önmagában gyanús lenne.

Erről beszélgettem nemrég édesanyámnál egy számomra nagyon kedves emberrel, egy atyával, aki modern gondolkodása mellett a vallási nézőpontját is természetesen képviseli.

A vasárnapról beszélgettünk. Arról, hogy régen ennek a napnak egészen más jelentősége volt. A vasárnap a megállás, a pihenés, a közösség, a befelé fordulás ideje volt.

Ma azonban sokan ezt a napot is egyszerűen beillesztik a hét többi napja közé. Van, aki természetesen azért dolgozik vasárnap, mert a munkája ezt kívánja. Erről most nem is szeretnék vitát nyitni.

De van egy másik jelenség is. Amikor nem azért csinálunk valamit, mert valóban szükség van rá, hanem mert egyszerűen nem tudunk nem csinálni semmit.

És nekem erről rögtön eszembe jutott valami a Gestaltból.

A termékeny üresség

A Gestalt szemléletében a kontaktusciklus egyik fontos állomása az úgynevezett termékeny üresség. Elsőre ez talán furcsán hangzik. Miért lenne „termékeny” az üresség?
Pedig éppen ez benne a lényeg.
Egy folyamat végén az a korábbi téma, amely valamilyen szükségletként, érzésként, vágyként vagy problémaként kiemelkedett a háttérből, fokozatosan elveszíti a jelentőségét.

A ciklus lezárul.

Nem feltétlenül jelenik meg azonnal egy új vágy, új feladat, új cél vagy új probléma. Egyszerűen csak… nincs semmi különös. Az energiaszintünk alacsonyabb lehet. Az érzelmek kisimulnak. Nem akarunk feltétlenül semmit. És ez nem feltétlenül üresség a szó negatív értelmében. Lehet benne valami nagyon mély rendezettség.
Hiszen az előző folyamat által már többek lettünk. Tapasztalatot szereztünk. Valamit megértettünk. Valamit megéltünk. Valami lezárult bennünk. És ennek idő kell, hogy beépüljön.
Talán ezért is szeretem annyira a zenét. A zenében a szünet nem hiba. A szünet része a zenének. Ha egy dallamban folyamatosan egymás után jönnek a hangok, egy idő után már nehezebb érzékelni, hogy melyik hang igazán fontos. De amikor van egy csend, a következő hang egészen más erővel tud megszólalni. A csend nem elvesz a zenéből. Hanem teret ad neki.

Lehet, hogy az életünkben is így van.

Mi történik, ha minden ciklust újabb tevékenységgel töltünk ki?

Sokszor találkozom olyan emberekkel, akik állandóan fáradtak. Sok mindent csinálnak. Sok mindenben helytállnak. Dolgoznak, családot visznek, intézik az életet, fejlesztik magukat, tanulnak, sportolnak, vállalkoznak. Mégis ott van bennük egy állandó elégedetlenség vagy feszültség.

Mintha soha nem érnének a végére semminek.

Ilyenkor érdemes feltenni egy kellemetlen, de fontos kérdést: Mi van, ha nem az a baj, hogy túl sok dolgot csinálok, hanem az, hogy túl sok minden maradt nyitva?

Egy be nem fejezett kapcsolat. Egy régóta halogatott döntés. Egy munka, amit már rég nem szeretünk, de még mindig benne maradunk. Egy kimondatlan mondat. Egy régi sérelem. Egy projekt, amit már nem is akarunk igazán, mégis újra és újra visszatérünk hozzá. Vagy akár csak az állandó „majd egyszer” állapot. A lezáratlan ciklusok pedig energiát igényelnek. A figyelmünk egy része folyamatosan rajtuk marad.

És ilyenkor könnyen lehet, hogy újabb és újabb tevékenységekkel próbáljuk elkerülni annak meglátását, ami valójában történik.

Nem biztos, hogy azért vagyunk állandóan elfoglaltak, mert ennyi dolgunk van. Lehet, hogy azért, mert nehéz lenne megállni.

De van ennek egy másik oldala is

Nem mindenki azzal küzd, hogy nem tud megállni. Van, aki éppen ellenkezőleg: nem tud elindulni. Ott áll egy vágy, egy lehetőség vagy egy következő életszakasz előtt, de valami visszatartja. Fél a következményektől. Fél attól, hogy mi lesz, ha rosszul dönt. Fél attól, hogy elveszít valamit. Vagy egyszerűen egy korábbi tapasztalat még mindig erősebben hat rá, mint a jelen pillanat.

Ilyenkor nem a túl sok nyitott ciklus okozza a nehézséget, hanem az, hogy egy új ciklus nem tud elkezdődni.

És itt kapcsolódik össze számomra nagyon szépen a Gestalt szemlélet és a Human Design.

Előbb érzékelni, aztán cselekedni

A valódi cselekvésnek van egy fontos előfeltétele: hogy érzékeljem, mi történik bennem és körülöttem.

Mit érzek? Mire van szükségem? Mi az, ami valóban fontos számomra? Mi az, amit már lezártam, csak még nem vettem tudomásul? És mi az, ami valóban hív engem?

Mert ha ezt az érzékelést valami elhomályosítja – például félelem, megfelelési vágy, bizonyítási kényszer vagy egy nagyon erős vágy arra, hogy valaminek mindenképpen úgy kell történnie –, akkor könnyen elkezdünk nem a jelenre, hanem a saját belső történeteinkre reagálni. És ilyenkor a kontaktus sem tud igazán létrejönni. Csak csinálunk. Próbálkozunk. Erőlködünk. Menekülünk. Halogatunk. Újrakezdünk. Vagy éppen újra és újra ugyanazt a kört futjuk.

Közben pedig egyre erősebben érezzük: „Nem azt az életet élem, amit valójában szeretnék.”

Ebben tud érdekes térképet adni a Human Design, de az önismeret még nem változás

A Human Design számomra nem azért érdekes, mert kész válaszokat ad az életünkre. Hanem azért, mert segíthet felismerni a saját működésünket:
Miben vagyok hajlamos sietni?
Hol várok túl sokáig?
Milyen helyzetekben kezdek el másoknak megfelelni?
Mikor veszítem el a kapcsolatot a saját érzékelésemmel?
Hogyan működöm nyomás alatt?
És mi történik velem akkor, amikor eltávolodom attól, ami valóban az enyém?

A képletben ezekre sok érdekes mintázatot lehet felfedezni. De önmagában a felismerés még nem változás. És ezt nagyon fontosnak tartom.

Lehet valaki nagyon tudatos. Olvashat könyveket. Járhat önismereti csoportokba. Ismerheti a saját személyiségtípusát, Human Design képletét, kötődési mintáit vagy akár a gyerekkori történeteit. És közben ugyanazokat a helyzeteket teremtheti újra és újra.
Miért?
Mert felismerni valamit és megváltoztatni valamit két különböző dolog. Az önismeret megmutathatja: „Ja, tényleg ezt csinálom.”

A változáshoz viszont már nem elég a tudatosság, ott már energia kell. El kell kezdenünk észrevenni a régi gondolkodási, érzelmi és cselekvési szokásainkat. Meg kell tanulnunk másképp reagálni. Másképp dönteni. Másképp kapcsolódni. És egy idő után az új működésnek gyakorlattá kell válnia.

Ez sokkal több, mint egy érdekes felismerés egy képletben. Ez már valódi munka.

Éppen ezért én nem csak Human Design elemzésekkel dolgozom

A Human Design képlet számomra egy nagyon jó kiindulópont. Segít meglátni olyan működéseket, amelyekre korábban talán nem volt rálátásunk.

De utána jön az érdekesebb rész. Mihez kezdek ezzel?

A Gestalt szemlélet és a coaching eszközei abban segítenek, hogy ne csak megértsük a saját működésünket, hanem közelebb kerüljünk ahhoz is, hogy észrevegyük, mi történik velünk itt és most.

Mikor térünk le a saját utunkról?
Milyen árnyékos működések jelennek meg stressz vagy nyomás alatt?
Mikor kezdünk megfelelni?
Mikor menekülünk tevékenységbe?
Mikor halogatunk?
Mikor próbálunk valamit mindenáron kontrollálni?
És hogyan lehet ezeket a működéseket lassan erőforrássá alakítani?

Mert nem az a cél, hogy megszabaduljunk minden „rossz” tulajdonságunktól. Hanem hogy egyre tudatosabban tudjunk bánni azzal, ami bennünk van.

Talán ezért lenne jó néha egy valódi vasárnap

Egy olyan nap, amikor nem kell mindent megoldani. Nem kell fejlődni. Nem kell teljesíteni. Nem kell produktívnak lenni. Nem kell minden percet hasznosan eltölteni. Lehet egyszerűen csak megérkezni oda, ahol éppen vagyunk. És megengedni, hogy egy ciklus valóban lezáruljon.

Mert lehet, hogy éppen ebből a látszólagos semmiből születik meg a következő valódi lépés. Mint amikor a zenében elhallgat minden hangszer. És egy pillanatnyi csend után megszólal a következő hang.

Nem minden szünet üres. Van olyan szünet, amelyik már a következő fejezetet készíti elő.

Talán érdemes lenne néha nem azt kérdeznünk magunktól: „Mit kell még ma megcsinálnom?”

Hanem azt: „Mi az, ami most végre befejeződhet bennem?”

„Szeretnéd megtapasztalni, hogyan léphetsz túl a felismeréseken, és formálhatod át az életedet a Human Design segítségével? A változás akkor indul el, amikor teszel egy lépést. 👉 Foglalj időpontot konzultációra itt!

Rendszeresen tartok a témában előadásokat, ezért érdemes ellátogatnod az ÉNKÉPLET Facebook oldalára és megtekinteni a soron következő eseményeket. Ha kíváncsi vagy a videóimra, akkor kövesd az Énképlet Youtube csatornáját!

Ne maradj le!

Iratkozz fel hírlevelemre!

Különleges ajánlatomvan számodra!

Ingyenes Human Design elemzést készíthetsz röpke pillanatok alatt! Csak kattints az „Ingyenes Body Chart” gombra, és ismerd meg a saját designodat! Itt az idő, hogy felfedezd a valódi énedet és az utadat az életben!

Még ezek is érdekelhetnek

You cannot copy content of this page

Énképlet | Human Design
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.